Zöld akvárium I. – A szükségletek

A növények fontos alkotórészei az akvárium dekorációjának, különösen édesvizekben. E törékeny élőlények részt vesznek az akvárium egyensúlyának fenntartásában és a halakra veszélyes nitrogéntartalmú anyagok átalakításában.
Hetenként jelentkező új sorozatunkban megtudhatunk mindent az akváriumi növényekről. Gondozásukról, szaporításuktól és az egyes növénybetegségekről is szó lesz egészen részletesen.


A legélethűbb műnövények sem tudják felülmúlni az élő zöld kert látványát

Igaz, hogy ma már akkor se kockáztatunk semmit, ha nem tartunk növényeket, hiszen az akvarisztikában kifejlesztett technikák ezt lehetővé teszik. Ennek ellenére az akvaristák többsége nem mond le a növényekről, hiszen az egyes halak jó közérzetéhez elengedhetetlenül hozzátartoznak a növények, mert vagy az életmódjuk tartozékai, vagy pedig a táplálkozási szükségleteik kielégítői.

Mire van szüksége a vízinövénynek?
   
  • Ha növényeket akarunk tartani, szükségünk van megfelelő talajra, még akkor is, ha a növény csak lebeg a vízen, hiszen a vízben a talajból származó anyagok vannak, melyekre a növénynek szüksége van. Természetesen a legtöbb növény a talajba ereszti a gyökereit, és mint valami tápanyagraktárból, onnan táplálkozik.
  • A talajnak olyan lazának kell lennie, hogy a víz jól tudjon cirkulálni benne, nehogy bomló anyagokat őrző zónák alakuljanak ki, és káros nitrogéntartalmú anyagok keletkezzenek.
  • Hogy a növények zavartalanul növekedhessenek, gondoskodni kell a jó világításról, elégséges növénytápsóról és megfelelő mennyiségű szén-dioxidról is.



Az akvakertészek bővelkednek a művészi megoldásokkal is

A NÖVÉNYTÁPSÓK adagolása
Az akvarista-szaküzletekben többféle olyan, szilárd növénytápsó kapható, ami a növény töve köré szórható. De táplálékkiegészítőként folyékony növénytápot is önthetünk az akvárium vizébe.

Szilárd növénytápsó. A leggyakrabban használt szilárd tápok nitrogént, foszfort és káliumot tartalmaznak. Ezt kb. 2 cm vastagon kell a kavicsos homok alá szétosztani. Létezik golyó vagy tabletta formában árusított növénytáp is, ezeket a növény tövénél kell a talajba fúrni. Ilyenkor egyfajta táplálékraktárt biztosítunk a növénynek, melyből szükségletei szerint meríthet.

     
 TetraPlant Crypto
Speciális, a növények fejlődését elősegítő tabletta, melyet a növények gyökeréhez kell helyezni. Erőteljes gyökérképződést, folyamatos, intenzív növekedést biztosít. Vasat és létfontosságú nyomelemeket tartalmaz. Nitrit és nitrát mentes, így nem szennyezi a vizet.
TetraPlant InitialSticks
Pálcika formájú, gyors gyökérképződést biztosító növénytáp, az akvárium berendezésekor a kavics közé kell keverni. Humuszt, szerves vas komplexet és nyomelemeket tartalmaz. Elősegíti a hasznos mikroorganizmusok elszaporodását.
TetraPlant PlantaStart
Értékes növényi hormonjai és tápanyagai segítségével elősegíti a növekedést, aktiválja a gyökérképződést. Makroelemei erősítik a betegségekkel szembeni ellenálló képességet.


Folyékony növénytápsó.
A vízben lebegő növények ezekből vehetik magukhoz a fejlődésükhöz szükséges olyan anyagokat, melyek fokozatosan el szoktak tűnni egy ilyen zárt térben, mint az akvárium. Elsősorban a nyomelemek: a vas, foszfor, molibdén tűnnek el a leghamarabb, s ezt a hiányt a folyékony növénytáp rendszeres adagolásával remekül pótolni lehet. Csak arra kell vigyázni, nehogy túladagoljuk, mert az még veszélyesebb, mint a nyomelemhiány!  

   
Tetra Plant Planta Min
Folyékony növénytáp, melyet a növények leveleiken keresztül vesznek fel, általa buján és mélyzölden nőnek. Különleges, összetevői (komplex kötésű vas, mangán, kálium) garantálják a vízinövények egészséges fejlődését. Nitrit és nitrát mentes, így nem szennyezi a vizet.
TetraPlant FloraPride Red
Speciális folyékony növénytáp édesvízi akváriumok vörös színű növényei számára (pl.: red ludwigia, red foxtail). A növények leveleiken keresztül veszik fel, általa buján  nőnek. Különleges, összetevői garantálják a vízinövények egészséges fejlődését. Nitrit és nitrát mentes, így nem szennyezi a vizet.

Ha a növények ez után se kezdenek növekedni, hagyjuk abba a tápsóadagolást, mert valószínűleg nem nyomelemhiány, hanem valami más tápanyag hiánya okozza lemaradásukat.

Forrás: diszhal.info

Jövő héten a növények fizikai gondozásával folytatjuk, illetve megtudhatjuk miként tarthatjuk fent a fotoszintézis folyamatát.
Ajánlott termékek
TetraPlant PlantaMin 100ml
890 Ft
TetraPlant FloraPride Red 250ml
2 650 Ft
TetraPlant Crypto 10tbl
1 590 Ft
Sera Flore Daydrops 50ml 10000 literhez
2 130 Ft
Sera Florena 50ml 200 literhez
660 Ft
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
      
Kiemelt médiapartnereink
Cím: 2800 Tatabánya Kossuth Lajos utca 55. Telefon: 34/312-496, 34/337-142, 30/491-4905 Fax: 34/510-496
Telefonos ügyintézés hétköznap 8:30 és 16:30 között.
©  Copyright 2012 Fisch Kft. Minden jog fenntartva. Készítette newtime.hu
Impresszum