Kiemelt partnereink

VITAINDÍTÓ - A fogási naplóról

Elkezdtük a felkészülést a 2012. évre
A Balaton halgazdálkodásában, horgászatában jelentős változásokat fog hozni a következő év. Az év közben a horgászoktól érkező javaslatok, valamint saját elképzeléseink alapján át fogjuk alakítani a területi engedélyeket, a fogási naplót, valamint a horgászathoz kapcsolódó szabályokat. Az újdonságok ismertetését kezdjük a fogási naplóval.

A fogási napló a halászati törvény által meghatározott dokumentum, melyet a halászati jogosultnak kell kiadnia a területi engedélyhez. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (és jogelődei) évek óta kiadják a Balatonra vonatkozó fogási naplót. Emellett azonban a horgász szervezetek által kiadott fogási napló is tartalmaz „Balaton" rovatot, amely a napló vezetésével kapcsolatban - amelyet egyébként a halászati törvény tesz kötelezővé minden horgász számára - több kérdést is felvet. Ezek közül a legfontosabb, hogy melyik naplót kell vezetnie a horgásznak? Ha a jogszabályból indulunk ki, akkor természetes, hogy a jogosult által kiadott naplót kell vezetnie, azonban, ha jóhiszeműen a másikat vezeti, nem lehet ellene eljárást kezdeményezni.

 

Ugyanakkor, amíg ez a kérdés nem rendeződik megnyugtatóan, addig nem lehet statisztikai adatként kezelni a naplóba bejegyzett fogásokat, hiszen nem tudni, hogy melyikbe (netán mindkettőbe) írta be a horgász a fogását.

 

Emiatt kezdeményeztük a „Balaton" rovatot tartalmazó naplókat kibocsátó horgászszervezeteknél, hogy 2012-től a naplójukban ne szerepeljen a Balaton. Reményeink szerint a megállapodás megszületik, és jövő évtől a Balatonon kizárólag az általunk kibocsátott fogási napló lesz forgalomban.

 

2012-től a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. új fogási naplót vezet be. Az eddig a területi jegy hátoldalára nyomtatott fogási naplót egy különálló, füzetszerű napló fogja felváltani. A napló egységes lesz az éves és napi jeggyel rendelkező horgászok számára, a napló azonosításául az első oldalra fel kell majd vezetni a területi jegy sorszámát, több napijegy, hetijegy esetén több sorszámot.

 

Az új napló fontosabb jellemzői:
1. Tartalmazza a horgászrend fontosabb elemeit, illetve egy rövid kitöltési útmutatót.
2. Tartalmaz egy naptárt, melyben a horgásznak jelölnie kell azokat a napokat, amelyeken horgászik. Ez az első évben csak kérés, a második évtől horgászrendi szabály lesz. (A horgászat megkezdésekor a horgász köteles lesz megjelölni a fogási naplóban az adott napot. 2013-tól ennek elmulasztása esetén a halászati őr a területi engedélyt bevonhatja.)
3. A naplóban a fogás helyét is vezetni kell, a Balaton esetében azt a települést kell megjelölni, amelynek partszakaszán a horgász horgászik, nyíltvízi (csónakból, hajóról) horgászat esetén azt a települést, amely területén van a kikötő, amelyből indult. Ebben az esetben a horgászat megkezdésének a kikötő elhagyása számít, ekkor kell bejelölni a napot.
4. A naplót egész illetve fél kilós kerekítésekkel kell vezetni. (Főleg a süllő, kősüllő és garda esetében nagyon torzítana, ha megtartanánk a kerekített egész kilót. Garda esetében a darabszám vezetése is előírás lehet - ezen még gondolkozunk.)
5. A naplóban jelezni kell a méretkorlátozással védett halak fogásának időpontját.
6. A naplóban külön oldalak állnak rendelkezésre a halászati őrök bejegyzéseinek.
7. A napló utolsó oldala egy előre megírt igazolást tartalmaz a napló leadásáról, ezt leadáskor a leadás helyén aláírják, pecsételik, letépik, és visszaadják a horgásznak. A napló leadható lesz a jegybizományosoknál, illetve a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. siófoki és keszthelyi telepén. A naplót postán visszaküldeni csak Siófokra lehet, itt nyilvántartást vezetünk a leadott naplókról, és a horgász kérésére bármikor ki tudjuk adni a napló leadásáról szóló igazolást.
8. Aki a balatoni fogási naplóját nem adja le a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felé, az következő évben kizárásra kerül a kedvezményes jegyek megvásárlásának lehetőségéből.
(Ez a szabály látszólag felesleges, hiszen a törvény szerint, aki nem adja le a fogási naplóját, az már eleve nem kaphat állami jegyet. Ugyanakkor a halőri jelentések egyértelműen mutatják, hogy a horgászok ezt a szabályt valahogy ki tudják játszani, hiszen évente több esetben kerül elő ellenőrzéskor az érvényes állami jegy mellől a horgászigazolvány tokjából előző évi fogási napló. Ezt ellenőrizni nincs lehetőségünk, viszont a fogási naplójukat nem leadó horgászokat ki tudjuk zárni a kedvezményes balatoni területi engedély váltásának lehetőségéből.)

 

Az új rendszertől és az új fogási naplótól azt reméljük, hogy az eddiginél jóval pontosabb adataink lesznek a balatoni horgászfogásokról, a balatoni horgászok szokásairól, illetve a méretkorlátozással védett halak esetében a fogás időpontjának a kötelező feltüntetése talán az ellenőrzést is segíteni fogja.

 

Tudjuk, hogy az új napló, illetve a vezetése kötelezettségeket ró a horgászokra, azonban bízunk abban, hogy a becsületes horgászok számára ez nem jelent terhet, mint ahogy tőlük eddig is sok ötletet, javaslatot kaptunk, amelyek között például ennél sokkal jelentősebb horgászrendi kérdések is napirendre kerültek.

 

Legközelebb - várhatóan a jövő héten - ezekről fogunk tájékoztatást adni.

 

A fogási naplóval kapcsolatosan pedig várjuk a horgászok véleményét a horgaszat@balatonihal.hu
e-mail címen.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Felhőkép
Hőtérkép
Széltérkép
      
Kiemelt médiapartnereink
Cím: 2800 Tatabánya Kossuth Lajos utca 55. Telefon: 34/312-496, 34/337-142, 30/491-4905 Fax: 34/510-496
Telefonos ügyintézés hétköznap 8:30 és 16:30 között.
©  Copyright 2012 Fisch Kft. Minden jog fenntartva. Készítette newtime.hu
Impresszum