Ingyenes szállítás még: 0 Ft
Beváltható kupon / Ajándékutalvány: 0 Ft
Keresési javaslatok
Ajánlott kategóriák
Ajánlott termékek
Ajánlott kategóriák
Keresési javaslatok
Kategóriák
Akciók
Újdonságok
Értékcsökkenés
Akciós szettek
Blog
2024-10-01
Ezeket a képsorokat egy rendszeres látogatónktól, Baráti Józseftől kaptuk, amelyben egy általa összeállított és rendszeresen használt igazán fogós etetőanyag receptet mutat be. Lássuk!
2024-10-01
Mit érez a ponty, amikor fagyban fotózzák? Na, álljunk meg egy szóra! Szögezzük le előre, nem vagyok halkutató biológus, mindössze próbálok logikusan érvelni a következő összeállításban! Egyes vizsgálatok szerint a halak nem, vagyis nem úgy éreznek fájdalmat, hideget-meleget, mint mi emberek. Ezt el is fogadom, de a hátamon feláll a szőr, amikor azt látom, hogy a hótakaróra terített pontymatrac felett fotózzák a szerencsétlen megdermedt halat.
2024-09-30
A nászukat tartó vagy arra készülő halak megfogására tett kísérlet számomra új Carp Zoom Feeder Zoom etetőanyaggal.
2024-09-30
Idén estem át az érettségi hosszú, fárasztó és horgászatmentes procedúráján. Már tanulás közben is nagyon hiányoztak a halak. Sokszor kalandozott el a gondolatom egy vad víz partjára, ahol eddig (két próbálkozás után) még nem sikerült halat fognom. Azonban a táj, maga a tó látványa is magával ragadott. Gimnáziumi tanulmányaim sikeres befejezése után, végre számomra is lehetőség nyílt a szentannapusztai tó partjára eljutni.
2024-09-30
A hagyományos rablóhalazások elengedhetetlen kelléke az élő csalihal, aminek a megfogása gyakran nem könnyű. Annak érdekében, hogy mindig legyen élő csalihalunk és ne keljen a horgászat előtt ezzel foglalkozni bemutatok néhány megoldást.
2024-09-27
Régen beköszöntött a tél, a vizeink lehűltek. Távolinak tűnik ilyenkor minden nyári emlék, de jóleső érzéssel gondolok vissza a rövidnadrágos horgászatokra. Akkor sokszor már túlzásnak éreztem a meleget, de most, hogy hideg van, felértékelődik minden, ami akkor esetleg kellemetlennek tűnt. Természetesen megvannak a téli tájnak és a téli horgászatnak azok a szépségei, amik számomra felbecsülhetetlenek. A havas, ködös idő és annak lenyomata a természeten, a befagyott tavak. Gyönyörű!
2024-09-26
Pénteken váltottam ki az idei engedélyt és be is vásároltam a hétvégére tervezett horgászatra. Akkor még csak reménykedtem, hogy a tó horgászható lesz. A hét közepétől tartó jó időnek köszönhetően ki is olvadt, így megesett az év első feederezése. A víz hideg volt, a halak finnyásak, de mégis sikerült halszagú kézzel haza menni, nem kis örömömre.
2024-09-26
Sok ember mikor meghalja, ezt a szót Tisza egyből a Tisza tó jut eszébe. Néhányan még tudnak 1-2 Tisza melletti várost is esetleg néhány horgászhelyet valahol az út mellett. Ez mind szép és jó azoknak az embereknek, akik egy évben maximum 50 napot, ha horgásznak itt-ott telepített tavakon vesznek napijegyet 2-3 órát horgásznak fognak 4-5 kg-os pontyokat és azt mondják ők profi horgászok.
2024-09-25
? avagy de nehéz a pergető táska? Hét eleje volt, Peti nem dolgozott, szabadságon volt. Szabadságon, amit már nagyon várt, hiszen nagyon rég volt már, amikor önfeledten pergetve vallathatta az általa olyannyira kedvelt tározó vizét.
2024-09-25
A füstölési technika a legrégebbi tartósítási eljárások egyike. Mára ez háttérbe szorulva átadta a helyét az ízek világának. A jól elkészített füstölt hal igazi delikátesszé vált. Ehhez szeretnék ötletekkel és receptekkel segíteni.
2024-09-24
Régóta vártam ezt a napot. Sokat horgászom, de vannak olyan napok, amiket "piros betűs horgászünnepként" kezelek. Azok a napok, amikor a barátaimmal hosszabb időt töltök a vízparton, azokkal, akikkel egyébként is szívesen együtt vagyok. Fontosak ezek a találkozások, a közös horgászélmények, hiszen a kapcsolatunkat csak szilárdítja, a tapasztalatainkat pedig gyarapítja. Így érkeztünk meg barátok oda, ahol a természet még kicsit érintetlen, olyan arcát is mutatja, ami a XXI. században már csak könyvekből ismert, fotókon láthatók. Horgásznak mindig szenet gyönyörködtető, szívet dobogtató látvány az ilyen víz és a környezete, főleg, ha a civilizáció által "épített és hasznosított" része is gondozott és rendben van tartva.
2024-09-24
Eltelik az év, itt a tél, de nagyon nem nyugszik, pezseg, zizeg, újra vízparton lehessen a horgász. Barátommal eldöntöttük, gyerünk horgászni, oda ahol ilyen időben is -november végén- kapnak a halak, irány Gyirmót.
2024-09-24
Nem újdonság, hogy keszegfélék és ponty télen lékről is foghatók, de az ördög - mint a horgászat számos területén - itt is a részletekben rejlik. Jeges tapasztalataimat szeretném megosztani a tisztelt olvasókkal.
2024-09-23
Június közepén öt napot töltöttem el Merenyén, egy tábor keretein belül. Először horgásztam ekkora méretű, ilyen jó halállománnyal rendelkező tavon. Az öt nap során sok szép halat fogtam, de az igazán nagyok elkerültek, de azért így is sikerült fogni 10 kg felettit, a nagy hőség ellenére.
2024-09-23
Ó halak istene! Bocsájtsd meg nekünk, földi halandóknak, embereknek a halak társadalma ellen elkövetett bűneinket. Töredelmesen kell bevallanunk azt hogy bűneink elkövetésének több oka van.
2024-09-20
Az előtt egy nappal megnéztem az állomási hidról az Oltot. Tökéletesnek mutatkozott: megállapodott nyári hozam, barnás színű víz. Nem túl zavaros, mert a széleken a kövek rajzolatait jól ki lehetett még venni. Egy szóval, ideális paducra, a folyócska vezérhalára!
2024-09-19
Szia Salim! Itt küldöm neked a Móri Ezerjó tavi fogást képes beszámolóját! Az első képeken 6kg -os a halacskák, majd 10,60kg-os ill. a 13 kg-os látható! Minden reményem felülmúlta.
2024-09-19
(és miért is jó ez nekünk?) Ez a cikk arról szól, hogy milyen egyszerű módszerrel lehet a vizes alapú apró magvakat belerakni a PVA hálóba és persze be is dobni. Mindezt úgy, hogy ne oldja fel a víz a hálót, amíg be nem ért a helyére.
2024-09-18
Ilyenek vagyunk?(!) Barátokkal, ismerősökkel ülünk horgászbotjaink mögött a folyó partján. Mindenki ismer mindenkit. Beszélgetünk, ugratjuk egymást ahogy az horgászok közt szokásos, és közben foglalatoskodunk valamivel. Van aki várja a kapást, van aki csalizik, vagy szereli a horgászkészségét. Én egyszerűen csak ülök és gyönyörködöm a tájban, nézem folyó lomha, méltóságteljes vonulását.
2024-09-18
Ki az, aki ne szeretne egy jó kis kerti partin részt venni, vagy a szabadban kirándulással, horgászással egybekötött grillezés, bográcsozás aktív résztvevője lenni. A mai rohanó világban kevés idő jut a családra, barátokra, egymásra.
2024-09-16
A Csuka a stég alatt lapult, és már nagyon éhes volt. A Csukák, gyermekem, mindig éhesek, és, ha lehet, stégek alá bújnak, ha nem, akkor vízbe dőlt fákat, hínárszigeteket keresnek, ami alá elbújhatnak.
2024-09-06
Még csak február vége volt, de már olvadt a hó, a levegőben érződött valami, amit tulajdonképpen nehéz lenne szavakba önteni. De hát ez benne a szép, hogy csak elképzelni tudjuk ezt a valamit, kimondani nem.
2024-09-06
Augusztus 21.-én mikor a Balatoni nyaralónkban megébredtem még fülemben csengtek az augusztus 20.-ai tűzijáték hangjai és az azt követő Himnusz dallamai.
2024-09-05
Külföldi horgászaink jelentették, ott is sláger csali a Carp Zoom Bloody Halibut horogpellet. A hatalmas ponty vehemens kapással akarta elcsenni a két 20-as pelletből álló hatalmas csalit. A horgász, Piotr Jakubowski rutinos horgászként mintegy fél óra alatt terelte szákba. Természetesen fotózás után visszanyerte szabadságát.
2024-09-05
A hal egészséges táplálék, földrajzi adottságaink is lehetővé tennék, hogy bőven fogyasszunk belőle. Az egy főre jutó halfogyasztás hazánkban mégis alig három kiló évente, és ennek nagy részét is karácsonykor esszük. Hol a hiba, miért nem eszik a magyar több halat? Hogyan szerethetjük meg felnőttkorban a hal ízét, hogyan küzdhetjük le idegenkedésünket?
2024-09-04
Kukoricával harcsát fogni nem mindennapi eset, főleg, ha az negyedszáz kilós! Ezért is érdekes az a rövid beszámoló, amit a minap kaptunk egy kedves horgász barátunktól. Baráti társasággal mentünk egy rövidebb horgászatra a Mezőhegyesi Béka tóra. Én pontyra horgásztam, ekkor vette fel véletlenül a harcsa a hagyományos szereléken a csalit. Egyébként két szem (Carp Zoom) kukorica volt a horgon, ezzel már a több pontyot sikerült kifogni, a ragadozó hal mellett. Az egyszerű pontyozó szerelékkel 50 perc fárasztás után sikerült megfogni.
2024-09-04
Azt nem tudni, teljesítette-e kifogója kívánságát, azonban akváriumban tartott társainál jóval nagyobbra nőtt az aranyhal. A hatalmas koi ponty 13 kilót nyomott (ez nagyjából egy 3 éves gyermek testsúlya) és minden bizonnyal ez a legnagyobb, amit sikerült kifogni a világon.
2024-09-04
Lustyik Gáborral voltunk az egyik talán utolsó meleg nyári napon pecázni a Dunán, az ő beszámolója következik:
2024-09-03
Háttérben egy Római kori híd. Vajon akkor is ilyen halfauna élt itt? Csatorna party spiccbottal Tavasszal egy nádmelletti spiccbotos horgászat alkalmával többféle halat is foghatunk, keszegek, balinok, bodorkák és megannyi faj aktív a felmelegedő vízben. Tanuló horgászoknak kiváló tanterem!
2024-09-03
Új kutatási adatok láttak napvilágot a halak emlékezetéről. Az eddigi feltételezésekkel ellentétben a mostani adatok azt támasztják alá, hogy a halak emlékezőtehetsége sokkal hosszabb távon működik, mint azt eddig gondolták a kutatók. Horgász szemmel nézve ez egyrészt az eddigi kérdések közül sokat megmagyaráz, másrészt új kérdéseket vet fel.
2024-09-02
Örvendetes, hogy hazánkban a horgászatot űzők száma mára meghaladta a félmillió főt. Többségük azonban nem napi rendszerességgel él a kikapcsolódás ezen formájával, ráadásul sokan csak most ismerkednek a horgászattal.
2024-09-02
Sajnos sokszor hallom horgásztársaimat, hogy "Nincs időm kijutni a vízpartra". Gyakran valóban csak 1-2 órát tudunk kedvenc időtöltésünkre fordítani. Ilyenkor minden megspórolt perc aranyat ér!
2024-08-30
Teszthorgászaink segítenek! A teszthorgászoknak nem csak az a feladatuk, hogy bevezetésre váró felszerelésről véleményt alkossanak, hanem, hogy a horgászoknak segítsenek eligazodni a felszerelések kavalkádjában. Nyilvánvaló mindkét feladat nagyon fontos, mert ha az első tesztelési fázist kihagyjuk, akkor a felszerelés használatakor derülnek ki a hibák. A másodikra, a választás megkönnyítésére megannyi lehetőség adott, és erre van a legnagyobb szükség. A horgászok mielőtt beruháznak egy-egy új felszerelésre, körülnéznek, hogy milyen lehetőségeik vannak. Most a Carp Zoom feeder tesztcsapat segít kiigazodni a feeder botok és feeder orsó rengetegében.
2024-08-29
A szászpai tónál Szűcs Ferenccel egy szuper és eseménydús pecán vettünk részt a meleg nyári napon. A Carp Zoom tigris mogyoró és a Carp Zoom Exotic Fruits bojli voltak a nap sztárjai.
2024-08-29
2019 - A mi évünk! Biztos vagyok benne, hogy a 2019-es év mindörökre emlékezetes marad a Carp Zoom Feeder Csapat tagjai számára, hiszen a számunkra legfontosabb versenyen, a Feeder Klubcsapat Országos Bajnokságon sikerült a dobogó legfelső fokára állnunk.
2024-08-28
A válasz egyszerű, egy kis szabadidő, minimál horgászfelszerelés, és egy halakban bővelkedő csatorna. Egy délutáni rapid (értsd: gyors, egyszerű) horgászathoz alig kell pár apróság, mégis az eredményességhez fontos, hogy ezek megfelelően legyenek összeválogatva. Segítünk!
2024-08-27
"Itt van az ősz, itt van újra,... Tudja isten mi okból... de szeretem." Persze, hogy szeretem! Hiszen ez az a hónap, amikor folyóvízi kedvencünk, a márna szezonja általában elkezdődik.
2024-08-26
A pelletek használata napjainkra nélkülözhetetlen eleme lett a hobbi, illetve verseny horgászatnak. Minden horgász táskája, vödre rejt valamilyen pelletet, legyen az békés halas vagy ragadozó halra horgászó sporttárs. Fogóssága nemcsak összetételében rejlik, hanem abban is, hogy mi a horgászok milyen körülmények között és milyen felkínálásban használjuk őket. Kijelenthetjük, hogy mindenhol jelen van, a legszélesebb körben használt hal eleség az otthoni akváriumi halak táplálásától a harcsa horgászatig, de legnagyobb számban talán a "pontyos" horgászok alkalmazzák.
2024-08-26
Kétség nem fér hozzá, hogy a nyári tikkasztó hőségben szívesen tartózkodunk a vízparton, bár ez inkább strand, mint a horgászszezon. Felmelegedtek vizeink, a halak a mélyebb, hűvösebb részeket keresik, mi pedig az árnyékba menekülünk. Táplálékot - legyen, hal vagy horgász- ugyanúgy veszünk magunkhoz, bár lehet ilyenkor mindkét fél kicsit válogatósabb a megszokottnál.
2024-08-14
PERSZE HOGY LEHET! Ki ne hallott volna már a busáról, erről a brutális, akár 80 kilogrammot is elérő, erőtől duzzadó monstrumról, mely a horgászok balszerencséjére fito- és zooplanktonnal táplálkozik. Óriás példányai gyakorta pergetés közben, "kabátba" külső akadással kerülnek horogra. Talán étkezési szokásai miatt él róla az a tévhit, hogy horoggal, szabályosan, szájba akadva nem igazán fogható, pedig ez nem így van! A következőkben olyan eszközök és praktikák kerülnek bemutatásra, mellyel sikeresen horgászhatunk erre a kitűnő sporthalra.
2024-08-13
A horgász technikai eszközök fejlődése szinte töretlennek mondható. Nap, mint nap jelennek meg olyan újdonságok a piacon, melyek olykor csupán aprónak tűnő fejlesztésekkel, de egyre hatékonyabbá varázsolják horgászeszközeinket. Egy valami azonban változatlan: mindannyian kikapcsolódni indulunk a vízpartra.
2024-08-12
Minden horgászmódszernek egyaránt megvannak az előnyei és hátrányai. Természetesen igaz ez a pickeres rezgőspicces technikára is, amely nem feltétlenül a nagyhalas horgászatra van kihegyezve. Ennek ellenére egy ilyen karcsú bottesttel, egy termetes halat legyőzni nem csak kihívást jelent, de minden esetben leírhatatlan élményt is nyújt?
2024-08-09
Ahogy felszabadulnak vizeink a jég fogságából mindenki izgatottan indul a vízpartra egy-egy nagyponty megfogásának reményében.
2024-08-09
A Carp Zoom több mint egy évtizede tűnt fel a hazai horgászpiacon, ma pedig már húsznál is több európai országban van jelen kedvező árú, minőségi termékeivel. Kiváló ár-érték arányú kínálatát saját maga fejleszti Magyarországon, az itthoni vizek igényeihez és horgászok elvárásaihoz - valamint pénztárcájához - igazodva.
2024-08-08
Ahogy éled a természet a fagy után, a keszegnépség éhezik meg elsőként. Jó hír ez a horgászoknak, hiszen a frissen váltott engedéllyel a zsebben, nagyszerű, aktív horgászatban lehet részük.
2024-08-08
A Carp Zoom több, mint két évtizede tűnt fel a hazai horgászpiacon, ma pedig már húsznál is több európai országban van jelen kedvező áru, minőségi termékeivel. Kiváló ár-érték arányú kínálatát saját maga fejleszti, Magyarországon, az itthoni vizek igényeihez és horgászok elvárásaihoz - valamint pénztárcájához - igazodva.
2024-08-06
... de nagy halat lehet vele fogni.
2024-08-06
Ha előrelátó horgászok vagyunk és szeretünk az előttünk álló szezonra idejében felkészülni, felszerelésünk már megújulva várja az első bevetéseket. Sokszor azonban elfeledkezünk az egyik legfontosabb alkotóelem, a főzsinór ellenőrzéséről és cseréjéről.
2024-08-06
Rengeteg időt és munkát spórolhatunk meg, ha beszerzünk magunknak különböző lyukbőségű rostákat.
2024-08-05
Method bojli, wafters, soft pellet. Az "újtipúsú" puha vagy félkemény csalikkal, jóval egyszerűbb és gyorsabb a csalizás.
2024-08-05
Pellet és pellet között is óriási különbségeket fedezhetünk fel, ami nem feltétlen csak a külső jellemvonásaira értendő. A színek és ízek végeláthatatlanok, méretválasztékban és a fenéken való működésében is van bőven variációs potenciál. Napjainkban a bojlis horgászatot alapul véve a feederes horgászatban is meghatározó lett a pelletekkel történő etetés és csalizás ?
2024-08-02
A horgászatban, mint más bármely más sportban, időről-időre megjelennek olyan újítások, amik alaposan felkavarják az állóvizet! Igaz ez mindenféle horgászmódszerre, így a békés halak megfogását célzó feederes horgászatra is.
2024-08-02
A nyári hónapok egyik favorit aromája a vajsav, amely a szúrós szaga ellenére meglepő eredményekre képes.
2024-08-01
Rengeteg felkészült horgász van, aki gond nélkül előveszi előketábláját, ahonnan kedvére válogathat előre megkötött kedvenc horgaiból, viszont el kell fogadni azt a tényt is, hogy léteznek olyanok, akiknek erre egyáltalán nincs idejük vagy türelmük és inkább egy előre legyártott konstrukció mellett döntenek.
2024-08-01
A horgászatok során különösen fontos, hogy az egyik legfontosabb érzékszervünket, a szemünket is megfelelően védjük. Jó levegőn a szabadban hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kellő védelemről, pedig az UV sugarak nem ismernek tréfát. A legkézenfekvőbb megoldás egy jó napszemüveg, amely viselése esetén kellő védelmet biztosít szemeinknek egész napon át?
2024-08-01
Korszerű anyagok a modern horgászatban Ahogy a mindennapi életünket, úgy a horgászatot is átszövik a modern anyagok. Használatuk több okból célszerű, időt állóak (kevesebb csere mellett, kevesebb hulladék keletkezik), könnyűek (szállításkor azért ez nagy előny), és valljuk be azért tetszetősek is (ez csak hiúsági kérdés). A korszerű alapanyagokból készült termékek sora már végtelen, és a sor csak egyre nő. A fel kellene sorolni, nehéz dolgunk lenne, de azért csemegézzünk belőlük.
2024-07-31
Az amur a pontyfélék családjába tartozik, Magyarországon nem őshonos, de ettől még kedvelt horgászhalunk. Eredeti élőhelyen gyors folyású folyókban él, a testfelépítése is erről árulkodik. Ennek köszönhetően iszonyatos erővel tud küzdeni egészen a fárasztás végéig. Sok energiát használ fel, és az anyagcseréje is viszonylag gyors, ezért a nap nagy részét táplálkozással tölti. Növényevő, de szinte mindent megeszik, amit a pontyok, előszeretettel fogyasztja a vízi növényeket, kivéve a sást és a vízi tököt.
2024-07-30
A horgászok sokszor fordulnak hozzánk különböző kérdésekkel, amelyek a Carp Zoom termékek - csalik, etetőanyagok - felhasználására, összetételére, tulajdonságaira vonatkoznak. Mivel a kérdések egy része igencsak hasonló, most ebben a formában próbálunk válaszolni a leggyakoribbakra.
2024-07-26
Az elmúlt években a Carp Zoom termékek óriási sikere tovább folytatódik, hiszen az eszközök és csalik minősége egyre kiválóbb, valamint a választék is folyamatosan bővül. A kollekció része egy összkomfortos, extra kényelmes horgász ágy, melynek fejlesztésében számos rendkívül tapasztalt szakértő segítette a munkát, akik minden tudásukat felhasználták, hogy tökéleteset alkossanak. A kiváló minőségű alapanyagokból készült ágyat célirányosan magyar horgászoknak, magyar vizekre, magyar igényeknek és az itthoni elvárásoknak tervezték!
2024-07-25
A Hook Link speciális előkezsinórt, kifejezetten a lágy előkéket kedvelő horgászok számára fejlesztették ki. Különleges tulajdonságát képezi, hogy 100% kör keresztmetszetű így kiváló süllyedő képességéhez magas szakító érték is párosul.
2024-07-24
Classic boilie rig Ahogy a neve is mutatja, klasszikus horogszerelék, rövidszárú és befelé forduló heggyel rendelkező, bivalyerős erős horog, mely egyszerű csomómentes kötéssel van szerelve. Bevethető szinte mindenhol, de az igazán nehéz pályákra, a fák, bokrok, valamint a vízinövények közötti horgászatokra ezt ajánljuk.
2024-07-23
A Carp Zoom kínálata egyre szélesebb. Napjainkra a pontyhorgászat teljes felszerelés, eszköz, kiegészítő, valamint csali választékát felölelik a kiváló minőségű és abszolút megfizethető árú termékek. Fő mottójuk ugyancsak ez: "Kiváló minőség, megfizethető árakon"!
2024-07-22
A pontyhorgászatban az utóbbi években a pelletek rendkívül népszerűek lettek. Szinte minden helyzetben bevethetjük őket: ha gyors eredményt szeretnénk elérni, és a kisebb halak jelentik a célt éppúgy, mint amikor kapitális példányokra vadászunk. A hengerek varázsereje az oldódásukban rejlik, és gyakorta eredményesebbek, mint a "zárt" bojlik.
2024-07-18
A horgászatban, az egyik legsarkalatosabb kérdés az etetőanyagok létjogosultsága, alkalmazása. Sokan úgy gondolják, átütő sikert csak a prémium kategóriás etetőanyagokkal lehet elérni, melyeknek ára nagyon magas, de ezek a drága keverékek sem csodaszerek. Ebben a cikkben egy olyan etetőanyagcsaládot mutatunk be az olvasónak, amely nagyon népszerű a horgászok körében és az árát tekintve az ?economic? kategóriába tartozik.
2024-07-09
A horgászboltok tömött etetőanyagos polcai között a hobbi horgász sokszor hezitál, melyik is lenne a nyerő csali, etetőanyag, mire is fognak a halak legjobban elcsábulni. Nem is indokolatlan a bizonytalanság, hiszen az utóbbi 10 évben a horgászkultúra annyira megváltozott, hogy aki esetleg kihagyott pár évet és nem kergette a halakat az elmúlt időben, ők nincsenek könnyű helyzetben.
2024-06-25
Az augusztusi nyílt nap alkalmával sok horgásztársunk érdeklődött a csomómentes horogkötés technikájáról és a fűzött csalik felkínálásáról. A mostani cikkben és az ezt követő részekben ehhez szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akik számára ez még újdonság, vagy éppen ki nem próbált technika.
2024-06-11
Fura megközelítés ugyan, de egy horgászat a konyhából is indulhat, nem csak ott végződhet egy fejedelmi halvacsorával. Hogy mit is követtem el a konyhában még a horgászatra készülve, tartsatok velem és megtudhatjátok.
2024-05-30
2011. augusztus 20-án már sokadszor találkoztak a Kőszegi Sporthorgász Egyesület amatőr sporthorgászai, hogy az éjszakai úszós nagyhalas verseny után immár nappal is összemérjék tudásukat.
2024-05-14
2011 augusztusában hagyományteremtő jelleggel került megrendezésre az I. Szent László Honvéd Horgászkupa egy 24 órás horgászverseny keretében. A 662 kg fogott összsúly mindenképpen kecsegtető kezdetet ígér, de nézzük a verseny történéseit részletesen.
2024-04-29
Léptem nyomon az interneten szörfözve egyre többet olvashatunk a különféle folyékony, plasma vagy éppen por állagú dippekről. Sajnos most sokatokat el kell szomorítsak...
2024-04-18
Végre itt a jó idő. A szemes termények létjogosultságát a horgászatban senki nem vitatja. Vannak horgászok, akik, ha megszokott saját helyre mennek, csak ezzel etetnek. A különböző ízesített, áztatott, büdösített kukoricák, búzák sokszor és sok szép halat adtak, és adnak. Nagyon jó szoktató etetést lehet velük kialakítani, de hatásukhoz idő kell.
2024-04-10
Az ünnepek idején a boltokat, piacokat járva hosszú kígyózó sorokat lát az ember a halas pultok előtt. A karácsonyi halfogyasztás az esti hírösszefoglalóba is bekerül azzal a megjegyzéssel, hogy az éves halfogyasztás 25-30% az ünnepek alatt történik. Kicsit elkeserítő, mert ebből arra következtethetünk, hogy az év többi részében a halfogyasztásunk elenyésző. Ezen a helyzeten szeretnék egy kicsit javítani egy receptötlettel. Szerző: Ágói Zoltán
2024-04-04
Az idei év első Carp Zoom nyílt nap - ami sorrendben már a harmadik - május első vasárnapján került megrendezésre a Préri horgásztavon. Sajnos fohászaink nem hallgattattak meg, mert az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, az egész napos esőzés megpecsételte a rendezvényünk sorsát, de mi természetesen ott voltunk, hiszen nem ijedhetünk meg egy kis esőtől.
2024-03-28
Na de milyen kukacot? Az email címzésből jól megszokott @-ot, vagy a csont-kukacot-? Nem-nem, a gilisztára gondoltam. Az alábbi cikkben szeretném kihangsúlyozni, miért is jó, ha egy dobozzal mindig is van nálunk. A mai horgásznak nincs egyszerű dolga. Miért is? - jogosan hangozhat el a kérdés.
2024-03-19
Rutinos olvasóinknak már nem szokatlan az a tény, hogy a Carp Zoom csapat nyílt napot, napokat szervez, ahol bemutatásra kerülnek a kedvenc felszerelések, etetőanyag receptek és minden kérdés megválaszolásra kerül. Akik még újak a honlapunkon, azoknak ajánlom figyelmébe, hogy elsőként olvassák el első nyílt napunkról szóló beszámolónkat. SZERZŐ: ÁGÓI ZOLTÁN
2024-03-04
Tavasszal már egyre kedvezőbb az idő a horgászathoz és a halak is elkezdtek szépen csipegetni. Teszthorgászunk, Tóth Henrik nyerő receptjével pedig a fogás garantált!
2024-02-08
Az új esztendő mindig remek alkalom arra, hogy új célokat tűzzünk ki magunk elé és elhatározzuk, hogy néhány dolgon változtatunk az életünkben. A horgászat szerelmesei számára is tökéletes lehetőség ez arra, hogy meghatározzák az újévi elhatározásaikat, mellyel még élvezetesebbé tehetik horgászati élményeiket. A Fisch.hu horgász webáruház pedig minden szükséges eszközt és felszerelést kínál a horgászok számára, hogy sikeresen teljesítsék ezeket a fogadalmakat. Íme néhány javaslat a horgászoknak, hogy hogyan tegyék még jobbá a 2024-es horgász évüket.
2024-01-25
2024-es év elején vagyunk, a horgászat ilyenkor pihen. Mi a Carp Zoom háza táján ilyenkor sem tétlenkedünk, javában zajlik az új termékek tesztelése a következő szezonra. A mai napon az a megtiszteltetés ért minket, hogy Mátyásné Siklódi Rita veszi kezébe az új botokat.
2024-01-15
A téli horgászat egy külön műfaj, mely komoly felkészülést igényel. A horgászaton kívül a természet nyugalmát és csendjét találhatjuk a tavak környékén ilyenkor. Ez a csendes időszak azonban kiváló lehetőséget nyújt az otthonunkban végezhető horgászbot karbantartásra is.
2023-12-20
Ahogy a természet lassan belebújik téli kabátjába, a horgászok is elpakolják botjaikat, orsóikat. A téli szünet azonban nem jelenti azt, hogy elfelejtkezhetünk horgászfelszereléseinkről. Sőt! Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy gondoskodjunk eszközeink megfelelő tárolásáról. Lássuk, hogyan őrizhetjük meg horgászcsalik, botok és egyéb kiegészítők állapotát a hideg hónapok alatt!
2023-12-11
Az igazi horgászok télen sem rakják el porosodni a botjaikat. A hideg időszak minden téren új kihívásokat állít a horgász elé. A lenti tanácsokkal érdemes elhagyni a lakás melegét és nekivágni a téli kalandnak! Szerző: Fisch Kft. csapata
2023-12-08
A hajnal még csak bátortalanul pislákol, a pára lassan táncol a tükörsima tó fölött, miközben Te, az izgalom és a természet szerelmese, éppen készülsz kilépni az ajtón egy újabb horgászkalandra. De vajon miben? A Fisch webáruházban kapható legjobb horgászkabát vagy felső felöltése olyan, mint egy hivatalos ceremónia: megtisztelő és elengedhetetlen. Ez nem csupán egy öltözék, hanem az a rituálé, ami felkészít a természet és a nagy fogások csodájára. Gyere, fedezzük fel együtt, hogyan öltözz fel, ha most indulnál horgásztúrára!
2023-12-08
Az utóbbi időben biztos a te fejedben is megfordult ez a kérdés: mit adhatnék ajándékba, ami igazán szívet melengető és egyben hasznos is? Ha a családban vagy a baráti körben akad horgászrajongó, akkor most néhány olyan ajándék ötletet mutatunk, amelyek garantáltan mosolyt csalnak az arcukra. Olvass tovább!
2023-12-05
Mikor a természet festőpalettája arany, piros és barna árnyalatokkal van tele, és a nap sugarai a megcsillanó vízen játékosan kacagnak vissza rád, nos, ilyenkor az igazi horgászszenvedély előbújik belőled. Ébred a kalandra szomjazó szellem, a pergető horgászat ideje köszönt be! Még október végén, november elején is érdemes kezedbe venned pergető szerelékedet, hogy ragadozó vadászatra indulj. Szerezz be mindent, hogy kimaxolhasd ezt az időszakot!
2023-12-05
Nézz körül a parton. Hallod a csendet? Ebben a hűvös, novemberi időben sok horgász már csomagolja a felszerelését. De ne te legyél az egyikük! Miért? Mert a hidegvizes horgászatnak megvan az a kis titka, hogy az igazán elszántak, azok, akik ismerik az aromák csodálatos világát, még mindig képesek fantasztikus fogásokat a horogra csalni. Hogy hogyan? Maradj velünk, és eláruljuk!
2023-12-01
Az egyik legrégebbi halfajok a tokfélék, hiszen a dinoszauruszokig, azaz, több mint 200 millió évvel ezelőttre vezethető vissza kialakulásuk. Élőhelyük jellemzően a szubtrópusi tengerek Észak-Amerikában, Kelet-Európában és Ázsiában. Vándorformák, hiszen több tengeri faj a folyókba vándorol ívni. A pontyok és amurok mellett nagyon kedvelem a tokhalakat. Különlegességük magával ragadó, horgászatuk rendkívül izgalmas.